Ó mennyi szerencse
és mennyi talány!
A régi Velence
s az ifjú leány.
Már este van itt benn
sötétül a ház
s kigyúl ereidben
az éjjeli láz.
Hív csendes ölébe
az ágy meg az éj
jer vár gyönyörébe
a vágy meg a kéj.
Ó mennyi szerencse
és mennyi talány!
A régi Velence
s az ifjú leány.
Már este van itt benn
sötétül a ház
s kigyúl ereidben
az éjjeli láz.
Hív csendes ölébe
az ágy meg az éj
jer vár gyönyörébe
a vágy meg a kéj.
épült: 1718-1738
felszentelés: 1738.
építész: Giovannio Antonio Scalfarotto
stílus: neoklasszicista
rend: római katolikus
kerület: Santa Croce
névadó: Szent Simon (Jézus tanítványa, Jeruzsálem harmadik püspöke, vértanú (117-ben kettéfűrészelték), a favágók védőszentje)
Uralkodott a kincsekkel tele
Kelet fölött s Nyugat védője volt;
Velence senkinek meg nem hajolt,
nemes sarj volt, Szabadság gyermeke.
Sem bősz erő, sem csel nem győzte le;
szűz város volt, tündöklő és szabad,
S mikor jegyest választhatott, a vad,
örök tenger lett hű szerelmese.
A velencei gondolák a 11. század (elsőként 1094-ben említik) óta hajóznak a város lagúnáiban. A gondola szó a latin cymbula vagy a görög kondu szóból eredeztethető. 1172-ben alapították azt a két, legendás gondolás céhet (Castellani és Nicolotti), ami több évszázadig vetélkedett egymással. Közel ötszáz évig színesek voltak a gondolák, azonban 1562-ben a Signoria rendelete alapján feketére festették az összeset. Egészen a 19. század végéig mintegy 10.000 gondola volt használatban, ez a mai időkben 425-re tehető.