A velencei gondola
A velencei gondolák a 11. század (elsőként 1094-ben említik) óta hajóznak a város lagúnáiban. A gondola szó a latin cymbula vagy a görög kondu szóból eredeztethető. 1172-ben alapították azt a két, legendás gondolás céhet (Castellani és Nicolotti), ami több évszázadig vetélkedett egymással. Közel ötszáz évig színesek voltak a gondolák, azonban 1562-ben a Signoria rendelete alapján feketére festették az összeset. Egészen a 19. század végéig mintegy 10.000 gondola volt használatban, ez a mai időkben 425-re tehető.
A gondolák alakja az évszázadok során többször is változott, a mai formáját kb. 150 éve, Domenico Tramontin mester tervei alapján nyerte el. A gondolákat a squerokban (o. dokk) készítik a squeraroli (o. gondolakészítők). A gondolakészítés apáról fiúra hagyományozódik, a műhelytitkokat pedig nem bocsátják nyilvánosságra. Ez egy igen nehéz szakma, mivel akár 20 évig is eltarthat a tanonckodás. Velencében ma már csak 2 squero működik.
Squero di San Trovaso – a műhely és a templom
Ma a leghíresebb gondola-javító és -készítő műhely a Campo San Trovaso-n található (Squero di San Trovaso, Dorsoduro). A műhely a látogatók előtt zárva van, viszont a csatornára néző, hátsó része nyitott, és így megtekinthetőek a készülő vagy éppen javításra váró gondolák.
A gondolákat hagyományosan 8 fafajtából (meggy, szilfa, mahagóni, bükk, hárs, dió, fenyő, tölgy), akár 2 évig is készítik. Egy gondola 280 részből áll, 11 méter hosszú, 1,42 méter széles és több, mint 350 kg súlyú (ebben benne van a 10-20 kg-os ferro, nehezék is). Körülbelül 20-25 ezer euróba kerül egy gondola, mely névre szóló, külön a gondolás (o: gondoliere) súlyának és testalkatának megfelelően készítik. Ezért is tartja egy gondolás nagy becsben munkaeszközét, ami így mintegy 20 évig alkalmas a mindennapi használatra. A gondola legfontosabb részei: forcola (evezővilla), remo (evező), ferro (orrnehezék), bordázott evező, felze (kajüt), lábtámasz és a hippocampus. A ferroról annyit kell tudni, hogy díszes, bordázott mintája van, ami Velence 6 sestiere-t (kerület) és Guidecca szigetét jelképezi. A felze is régen máshogy nézett ki: kis sátor, kunyhó alakja volt és számos célt szolgált (védett a nyári napsugárzás és a téli hideg ellen, és gyakran volt helyszíne szerelmi légyottoknak).
Squero di San Trovaso – a műhely
A gondolásokat mindig felismerjük csíkos ingjükről (vagy piros-fehér vagy fekete-fehér) és hasonló színű szalaggal ellátott szalmakalapjukról. A gondoliere szakmában nagyon ritka a külföldi, s 900 év alatt egyetlen nő tudott levizsgázni (Giorgia Boscolo, 2010, édesapja és fivére is gondolás) az elméleti (pl. utcaismeret) és gyakorlati tananyagból. Minden gondolásnak saját engedélye van (ez összesen 425), amit nyugdíjba vonulásakor adnak át a vizsgát letett, várólistán következő gondolásnak. Szigorú szabályokat követnek: pénzt csak gondolásként kereshetnek (más bevételük nem lehet). Illetve egymásközt a venét nyelvjárást beszélik, így nem értik meg az idegenek, miről is beszélgetnek.
Forrás: http://www.sunsetgondola.blogspot.hu/, http://hu.wikipedia.org/wiki/Gondola_%28v%C3%ADzi_j%C3%A1rm%C5%B1%29, http://www.sunsetgondola.com/, http://www.gondolavenezia.it/home.asp, http://www.swide.com/food-travel/pocket-guide/gondolas-and-sueraroli-of-venice-attractions-by-enrico-costantini/2012/6/30, http://nol.hu/lap/arcok/20100907-no_a_gondolan